Motorostárbor Budapest környékén, és a kiszállított gázpalack

Motoros túrára mentünk a haverokkal, idén először. Sokan közülük még nem rég óta motoroznak, csak páran vagyunk, akik rutinosak, így arra a megfontolásra jutottunk, hogy felutazunk Budapestre, ott kibérelünk egy szállást, és a bázisra mindig visszatérve teszünk kisebb-nagyobb köröket a környéken, hogy legyen hol rendesen megpihenni.

 

Persze nem akartunk sokat költeni a szállásra, így inkább egy kempingre esett a választásunk, néhányan kis faházban, volt, aki lakóbuszban, és volt olyan is, aki inkább sátorban lakott.

 

Úgy voltunk vele, hogy azt a pénzt, amit szállásra költhetnénk, költsük inkább benyára, nem kell nekünk urizálni, úgy is csak aludni, meg zuhanyozni járunk majd oda.

 

Jól is alakult az egész, mindenki elégedett volt a helyével, és szuperül sikerültek a túrák, mindenki épségben végigcsinálta. Az utolsó estére nagy tábortűz volt megbeszélve szalonnasütéssel, de már 1-2 nappal előtte tudtuk, hogy rossz idő és nagy eső várható.

 

Tanakodtunk, hogy mi legyen, de nem akartunk lemondani a közös kajálásról, így azt beszéltük meg, hogy megoldjuk a főzést beltéren valahogy. Megkerestük a kemping vezetőségét és megkérdeztük, hogy van-e esetleg valami ötletük, hogyan tudnánk megoldani ezt a helyzetet.

 

Szerencsére nagyon segítőkészek voltak, és azonnal a rendelkezésünkre bocsájtottak egy belső kis helységet, ami az ilyen esetekre belső konyhaként funkcionál, hogy ott nyugodtan megtarthatjuk a kis bulinkat. Nem is számoltak fel érte semmit pluszban, pedig mi ragaszkodtunk hozzá, hogy megtérítjük, legalább a plusz áram és vízfogyasztásunkat, de nem fogadták el, csak annyit kértek, hogy mivel a mi használatunk folytán ki fog fogyni a gázpalack, szerezzünk be egy újat, és ezzel kvittek is vagyunk.

 

Először nem tűnt nehéz feladatnak, szerezni egy helyet, ahol gázpalack eladó, de felkerestünk néhány telepet, és mindenhol azt mondták, hogy természetesen tudnak adni palackot, de nekünk kell elhozni, és bekötni. Ezt semmi esetre sem szerettük volna vállalni, hiszen egyrészt motorral nem lehet gázpalackot szállítani, másrészt pedig kicsit balesetveszélyesnek gondoltuk, és nem merte megcsinálni egyikünk sem.

 

Aztán ahogy böngésztünk a neten, rátaláltunk egy weboldalra, ahol házhoz szállítást is vállalnak Budapesten és a vonzáskörzetében. Nagyon nagy kő esett le a szívünkről, hogy így megoldódni látszott a dolog, és reméltük, hogy minden rendben megy majd. Ez így is lett, még a megbeszélt idő előtt ki is szállították. Nagyon kedves volt a futár, megnézte a másik palackot, és mondta, hogy azon bizony már nem főne meg egy gulyásleves, szóval inkább cseréljük ki most, és akkor be is köti nekünk a helyére, szóval megkértük szépen, hogy tegyen így. Az ár, amit elkért pedig több, mint barátságos volt a szolgáltatás minőségéhez képest pedig kifejezetten olcsónak mondanám.

 

Így hát a motorozós hét lezárásaképpen nagyon jól sikerült a vacsora. Finom volt az étel, jó volt a hangulat, és bár esett az eső, de nagyon, ezzel az alternatív megoldással nem kellett lemondanunk arról, hogy méltóképpen lezárjuk ezt a csodálatos hetet.

 

Biztos vagyok benne, hogy vissza fogunk még jönni ide, mert csodálatos helyeket láttunk motorozás közben, fantasztikus volt a túraútvonal, és a szállásunk is személyzettel együtt az elképzeléseinken megfelelő színvonalat nyújtott!

 

Azt kívánom a további motoros eseményeinkre is, sose rosszabbat!