Ausztriai munka alatt a motorsport szerelmese lettem

Miközben a tavaly nyaramat Ausztriában töltöttem, teljesen megváltozott az életem. Kiment, hogy gyűjtsek egy kis pénzt, mert autót akartam magamnak vásárolni. Na, most a hotel, ahol dolgoztam, a motoros túrázók paradicsoma volt. Külön motorosoknak szóló parkoló is volt és az egész személyzet nagy motorrajongó volt.

Meg kell hagyni, nehéz volt, nem elcsábulni, nem is sikerült, azonnal beleszerettem a motorsportba!

Úgy kezdődött, hogy a szabadnapokon motoros túrákat szerveztek a kollégáim és a főnökség, majd én is azon kaptam magam, hogy mindig csak a motorokról tudtam beszélni. Egyik nap egy nagyobb magyar csoport érkezett hozzánk. Volt egy lány a csoportban, akivel nagyon könnyen egy hullámhosszra kerültünk és a legtöbb idejét velem töltötte. Lehet, hogy sallangnak hangzik, de egyből tudtam, hogy Ő az igazi.

Persze hamar végig végigpörgött az utam előttem. Először egy német tanfolyamon vettem részt, és csak ezután jöhetett az ausztriai munka. Nem akartam kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, így fontosnak éreztem azt, hogy beiratkozzak egy gyorstalpalóra. Több nem is kellett, hisz hosszú évekig tanultam a nyelvet, csak egy kis frissítés hiányzott.

Azóta is áldom az eget, hogy így döntöttem. Én úgy hiszem, hogy minden jóhoz, minden rögös út vezet, tenni kell érte. Sokszor ráadásul úgy, hogy a pontos célt, nem is ismered addig, amíg meg nem találtad.